Álmomban látogatóban jártam " Istennél" ..


Bekopogtam, beszélgetni szeretnék veled, ha van rám időd.. Az " Úr "elmosolyodott és így válaszolt:
- Az én időm végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?
- Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak bennünk, emberekben?
- Azt, hogy nem szerettek gyerekek lenni, siettetitek a felnőtté válást, majd visszavágyódtok a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségeteket is feláldozzátok, hogy sok pénzetek legyen, majd rengeteg pénzt költetek rá, hogy visszanyerjétek egészségeteket. Azt, hogy izgatottan lesitek a jövőt hogy megfeledkezzetek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élitek meg. Azt, hogy úgy éltek, mintha sose halnátok meg és úgy haltok meg, mintha sose éltetek volna.

- Atyaként mit szeretnél, gyermekeid mely tanulságokat jegyezzék meg?

- TANULJÁTOK meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk.
TANULJÁTOK meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magatokat , saját magatokhoz képest legyetek elbírálhatóak. Fogadjátok el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége.
TANULJÁTOK meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak....

Búcsúzásnál megköszöntem szavait, ő pedig így válaszolt:

„Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy milyen érzéseket keltettél bennük.”

A megbocsátást, a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulnunk . El kell fogadnunk , hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket. Meg kell tanulnunk , hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két ember nézheti ugyanazt a dolgot és mégis két másféle dolgot látnak. Meg kell tanulnunk, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk és mégis szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.